Az egyenlő bánásmódról
2009. szeptember 6. at 09:40 1 hozzászólás
Csatlakozom azon jogásztársak véleményéhez, akik mélységesen elítélik azokat az atrocitásokat, amelyekkel nem csak honpolgáraink, de osztrák, angol és ki tudja még, melyik országból érkezett embertársaink szembesülhettek.
Országunknak remek marketing, hogy nem törődünk embertársainkkal, nem vesszük figyelembe szubkultúrájukat, elnyomnánk, akár el is pusztítanánk őket. Mélyen gyökeredző előítéletek mérgezik a magyar emberek lelkét, és hogy erről ne vegyenek tudomást, intellektualizálják nézeteiket. Ún. tények mögé bújnak, ezekkel takaróznak, amelyek bár létezhetnek, értelmezésük mindenképpen sajátos szájízt hagy Magyarország – remélhetőleg – nagy részében.
Az EU és így a magyar állam sem nézi tétlenül ezt a fajta magatartást. Törvényekkel és ezek érvényesítéséhez rendelt aparátussal igyekeznek biztosítani mindenkinek az őt megillető jogokat, úgy mint az emberi méltósághoz való jog, a gyülekezés és szólás szabadságához való jogokat, az egyenlő bánásmódhoz fűződő egyéb tilalmakat és jogokat. Ilyen az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv), amelyhez felállítottak egy hatóságot is Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) néven.
Antidiszkriminációs ügyekkel sokfelé foglalkoznak az országban, de a Miskolci Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán is fogadják azokat, akik úgy érzik, hogy valamilyen hátrányos megkülönböztetés érte őket (ebben a projektben a Helsinki Bizottság kulcsszerepet játszik). E két Kar ingyenes jogsegélyszolgálatot lát el, amelynek során az ügyfelet az EBH előtt képviselik.
Hogy milyen ügyekkel is lehet fordulni az ELTE vagy ME ÁJK-hoz, arról a következő bejegyzésben fogok részletesebben beszámolni.
Bejegyzés kategóriája: Uncategorized. Címkék: antidiszkrimináció, EBH, egyenlő bánásmód, ELTE, ME.
1 hozzászólás Add hozzá a sajátod
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Trackback this post | Felirakozás a hozzászólásokra RSS hírcsatornán
1. Mi a diszkrimináció – közvetett hátrányos megkülönböztetés II. rész « NetBandita Jogcentruma | 2009. szeptember 14. - 14:49
[...] Az egyenlő bánásmódról [...]