Ha a Jobbikot (amely persze megkülönböztetendő attól a társadalmi szervezettől, amely ezt a módosítást kiváltotta) méltatni akarnánk, azt mondanánk, amit Lendvai Ildikó is mondott korábban: jó kérdéseket tesz fel (de alkalmatlan válaszokat ad). Ebben rejlik az ereje! Megtestesíti azt a fajta elégedetlenséget, amelyet ez az ország érez, mert az emberek – úgy érzik – nem jutnak egyről a kettőre.

A Jobbik megalakulását követte a Magyar Gárda egyesület és mozgalom is, mert a feltett kérdésekre maga akart gyakorlatias választ adni. Ez vált szimpatikussá az emberek szemében, s nem az egyenruha. Világos, hogy az azonos öltözék pszichológiailag sokat számít, meghatározza a csoporttagságot, ugyanakkor egy eszmeiség félreérthetetlen üzenetét is közvetíti mindenki számára. Ez az üzenet pedig az, hogy “mi megoldással szolgálunk a problémákra”.

Ha a kormány fel akarja venni a kesztyűt ezzel a politikai párttal és a törvénytelenül működő mozgalommal, ezt az üzenetet kell idejétmúltá tennie, s nem megpróbálni elnyomni. Mikor növünk már ki végre a szocializmus bevett módszereiből? Mikor hagyjuk hátra azokat a politikai játékszereket, amelyek igazából akkor sem szórakoztattak senkit, amikor a szocializmusban éltünk?

Nem akarok igazságtalan lenni, figyelemmel kísérem a kormány lépéseit, de azok sem a kívánatos folyómederben folynak – mint ahogy ez a kormányrendelet-módosítási szándék is sejteti.

Néha komolyan elgondolkozom azon, hogy bennem van-e a hiba, vagy tényleg sok alapvető probléma van a jogalkotásban. Az egyik ilyen legalapvetőbb problémának tartom a felszínességet. Értem az egri önkormányzat problémáját, értem azt a gondolatmenetet is, amelynek révén eljutottak annak felismerésére, hogy a helyzetet úgy lehet kezelni, ha tiltanak és büntetnek, de nem ezt tartom a legjobb és leghatékonyabb megoldásnak. Ugyanakkor természetesen azzal sincs probléma, hogy nem szabad hagyni, hogy 14 évesnél fiatalabb gyermekek egyedül csatangoljanak az utcán. Általános iskolásként egy-egy iskolai buli után én is hazakísértem egy-két félősebb osztálytársamat (aztán egyedül mentem haza kétszer akkora utat járva be, de ez most lényegtelen). Szabó Máténak igaza van abban, hogy egyetlen önkormányzat sem válhat a gyermekek pótszüleivé. A fennálló szituációt úgy gondolom, hogy nem jogszabállyal kellene rendezni, hanem programokkal.

Talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy a jogalkotás eszközével csak tüneti kezelést lehet biztosítani. Mélyrehatóbb változásokat csak hosszú idő elteltével és komoly ráfordításokkal lehet elérni. Az egri példát alapul véve úgy gondolom, hogy alaposabban a végére kell járni annak, hogy mi okozza az éjszakai rendbontásokat a fiatalok körében. Talán az alkohol? Ki szolgál ki tizenéveseket alkohollal? Létezik már jogszabály arra, hogy 18 éven aluliakat alkoholt tartalmazó italokkal nem szabad kiszolgálni, nem igaz? Nem inkább ezt a jogszabályt kellene érvényesíteni, betartatni akkor? Vagy ha nem az alkohol, akkor micsoda? Talán a fiatalok túlburjánzó energikussága és kalandvágya? Ennek is elejét lehet venni.

Summa summarum, azt mondom, hogy az okokat kellene feltárni, ami a nemkívánatos magatartáshoz vezet és ennek megfelelően kidolgozni a megfelelő ellenlépéseket. Mert önmagában, hogy a gyermekek kint csatangolnak az utcán az éjszaka közepén még nem ok a rendbontásra. Személy szerint sajnálatosnak tartom, hogy a legegyszerűbb végét fogják meg a problémának és tiltanak.

Felismerve annak szükségességét, hogy a jogegyenlőség betartása minden eljárás során rendkívüli fontosságú, mi békéscsabai polgárok ünnepélyesen megállapodtunk abban, hogy az általunk az alábbiak szerint megalkotott és elismert kódexben foglaltakat betartjuk és betartatását minden lehetséges eszközzel elősegítjük.

1perspektíva.hu

Jogellenes elkülönítésekről korábban sok hírt adott elő a média. Ezek a hírek főként a közoktatást érintették és a roma kisdiákokat, akiket azért oktattak külön (kisegítő) osztályokban, mert a hivatalos indokolás szerint nem tudtak lépést tartani a tananyaggal, ezért felzárkóztató órákon igyekeztek pótolni a hiányosságokat. Azonban ezt a hatáskörrel rendelkező hatóságok nem tűrhették. Valljuk be, jogosan akkor is, ha ez nem találkozik a közvélekedéssel.

Az Ebktv ide vonatkozó rendelkezésének értelmében „jogellenes elkülönítésnek minősül az a rendelkezés, amely a védett tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek csoportját a velük összehasonlítható helyzetben lévő személyektől vagy személyek csoportjától – anélkül, hogy azt törvény kifejezetten megengedné – elkülönít.”

Íme egy jogeset az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyeiből:

EBH 2001. 515 számon közzétett eseti döntésében a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a tanuló származása, népcsoporthoz tartozása miatti elkülönítése a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti. Az ügyben a tiszavasvári önkormányzat által fenntartott általános iskolában a felperes tanulókat, akik valamennyien romák, az iskola közegészségügyi okra – tetűvel való fertőzöttségre – való hivatkozással teljes iskolai tanulmányaik alatt eltiltotta a tornaterem használatától, általános iskolai tanulmányaik befejezésekor pedig az iskola elhatározta, hogy ballagtatásuk a „magyar” tanulóktól elkülönítetten történjen. Bár a gyermekek és szüleik ez ellen tiltakoztak, az iskola a külön ballagtatást kötelezővé tette azzal, hogy akik a külön ballagáson nem vesznek részt, nem kaphatnak általános iskolai tanulmányaik befejezést igazoló bizonyítványt. Ilyen körülmények hatására a felperesek, mint a 8/c. osztály tanulói 1999. június 15-én a nem cigány gyermekektől eltérő időpontban ballagtak.

A Legfelsőbb Bíróság az ügyben kimondta: „Helyesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy a felpereseknek az iskola tanulóitól ilyen módon való elkülönítése a felperesek tekintetében hátrányos megkülönböztetés volt, amely nem függetleníthető a felperesek származásától, nemzetiségétől, egy népcsoporthoz tartozásától és önmagában nem magyarázható az egyes roma gyermekek esetenkénti fertőzöttségével. Az alperes által a per során hivatkozott, korábban hatályban volt 1972. évi II. tv.-nek, illetve a 9/1972. (VI. 27.) EüM rendeletnek a közegészségügyre, illetve a járványügyre vonatkozó előírásai mind az alperesre [azaz az önkormányzatra], mind az iskolára, mind az egyes fertőzött diákokra tartalmaztak kötelező előírásokat, amit az alperesnek be kellett tartania, illetve tartatnia. Annak az intézkedésnek a jogszerűsége azonban, hogy az iskolában tanuló egyes roma származású gyermekek esetenkénti fertőzöttsége miatt (még ha ez a fertőzöttség időnként nagyarányú is volt) a roma származású gyermekek soha nem használhatták a tornatermet és különösen az, hogy az iskola tanulóitól elkülönítetten kötelezték őket ballagásra, nem állapítható meg. A hátrányos megkülönböztetés megállapítása szempontjából ezért közömbös, hogy az alperes, illetve az iskola a többi gyermek egészségét kívánta-e megvédeni a kifogásolt intézkedésekkel. Nem kétséges, hogy az iskolának minden tanuló jogait és érdekeit védenie kell, de ennek a kötelezettségének nem tehet eleget oly módon, hogy a többség védelme érdekében a kisebbséget rendszeresen hátrányos megkülönböztetéssel sújtja. A jogsértő magatartás elkövetése alól ez nem adhat felmentést.”

Ez a jogi szabályozás nem öncélú. A romák is emberek, nekik is van emberi méltóságuk tehát. Egy olyan társadalomban, ahol nem kapják meg az elvárható megbecsülést, mert cigánynak vallják magukat vagy sötétebb árnyalatú a bőrük – ráadásul függetlenül attól, hogy valóban felelősek-e bármilyen a megkülönböztetést indokoló tény lététől, nem várhatjuk el, hogy a többségi társadalom játékszabályai szerint éljék az életüket abban az országban, ahol másodrendű állampolgárokként kezelik őket. A helyzet boncolgatása egy hosszabb – szociológiai-pszichológiai – tanulmányt is megérne, de erre nem vállalkozhatok. Ismeretes azonban – főleg a tanárok előtt – Aronson feleségének azon kísérletei, amelyek az előítéletek leküzdésére folytattak kisiskolások körében. Ajánlom mindenki figyelmébe ezt az interjút a szociálpszichológussal.

A mediációról korábban már írtam egy bejegyzést. Ehhez kapcsolódva, álljon itt egy videó!

Elsőként leszögezném, hogy a zaklatás nem azonos azzal, amelyet talán a büntető törvénykönyvből ismerünk. Álljon itt mindkét törvényhely!

Ebktv 10. § (1) Zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás, amely az érintett személynek a védett tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása.

Btk 176/A. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

A kettő közötti lényeges különbség – ahogy azt vastagon kiemeltem – abban áll, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértését akár egyszeri alkalommal történő zaklatással is el lehet követni. Ellenben a Btk-ban meghatározott zaklatás csak akkor valósulhat meg, ha időben elhúzódik. Mindazonáltal nagyon ritka, hogy egyszeri ügyből zaklatás kerekedjen ki, mert “többnyire egy folyamat eredményeképpen alakul ki a zaklatott személy körül az ellenséges, megfélemlítő környezet“. (EBH 611/2006. számú ügy) Most pedig nézzünk egy példát a zaklatásra!

A Hatóság egyik ügyében a kérelmező azért indított eljárást, mert korábbi munkahelyén, ahol takarítónőként dolgozott, a próbaidő elteltét követően nem alkalmazták tovább, mivel sérelmezte közvetlen főnöke durva, megalázó, önkényes viselkedését, ami obszcén viccek folyamatos meséléséből, homályos célozgatásokból állt. A Hatóság tárgyalást tartott az ügyben, ahol eljárás alá vontként hallgatta meg a munkáltató szervezeti egységének vezetőjét, annak helyettesét, valamint a jogsértő magatartást közvetlenül megvalósító személyt. Az eljárás alá vont munkahelyi vezető a tárgyalást követően belső vizsgálatot rendelt el és a lefolytatott vizsgálat olyan következtetésekre jutott, amely alátámasztotta a kérelemben foglaltakat.

Az ügyben a Hatóság a zaklatást megvalósító magatartásokkal kapcsolatban a következőket rögzítette: „A zaklató viselkedése nem kifejezetten szexuális célzatú, nemi kapcsolatra irányuló, de hatásában sérti a környezetében élők, dolgozók intim szféráját. A zaklatás eszközeire, módszereire jellemző a többféle értelmezhetőség, a kettős erkölcs, a bizonyíthatatlanság kihasználása és a szexualitás előtérbe helyezése ott, ahol annak semmi relevanciája nincs. A zaklató visszaél munkahelyi, hatalmi, hierarchikus helyzetével. A zaklatás módszere különösen akkor jellemző, ha az adott szituációban szereplő nő (a zaklatást elszenvedő) öntudata, identitása, személyisége elég erős és fejlett ahhoz, hogy az önérvényesítés megfogalmazódjon szavakban vagy tettekben. Zaklatás nem csak testi érintés folytán valósulhat meg, hanem szexuális, nemiségre utaló tartalmú viccek, megjegyzések, esetleg képek formájában is.

EBH 69/2006. számú ügy

Bár a törvényhely magatartást fogalmaz meg, ez ne tévesszen meg senkit. Magatartásnak minősülnek a 7. § (2) bekezdésben tárgyalt következő tettek (és meg nem tettek) is:

• intézkedés
• utasítás
• gyakorlat
• valamilyen feltétel kiszabása

Magyarán a zaklatás megvalósulhat tevékenységgel vagy akár mulasztással is. Például, ha a munkáltató értesül arról, hogy egyik alkalmazottja zaklatja egy kollégáját, s nem tesz semmit, ő ugyanúgy zaklatónak számít. Nem is fontos, hogy szándékos legyen a zaklatás, egyedül az releváns, hogy milyen hatással van ez a sérelmett szenvedett félre. Zaklatásért a munkáltatót lehet felelősségre vonni, magánszemélyek egymás közt nem intézhetik ilyen ügyüket a Hatóság előtt.

Ezen az alapon utasította el például a Hatóság azt a személy, aki azért indított eljárást, mert rendszeres zaklatás éri volt férje részéről, aki sorozatosan feljelenti különböző hatóságoknál, mivel a helyi önkormányzat rendeletében meghatározottnál több kutyát tart. A Hatóság megállapította, hogy magánszemélyek közötti konfliktusokra, hozzátartozói jogviszonyokra az Ebktv. hatálya nem terjed ki, és kioktatta a panaszost, hogy személyhez fűződő jogok megsértése miatt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75-85. §-ai, alapján az illetékes bíróság előtt indítható per.

EBH 451/2007. számú ügy

A zaklatás témaköre ennyivel nem zárul le, de remélem, megfelelően tudtam érzékeltetni, hogy mi számít az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt zaklatásnak, s segít az érintetteken, hogy ennek ismeretében hatékonyan felléphessenek jogaikért.

Ahogy a bejegyzés elején említettem, nézzük meg, hogy milyen módon vehetünk elégtételt az egyenlő bánásmód követelményének megsértéséért.

Az Ebktv ide vonatkozó rendelkezése szerint a közvetett hátrányos megkülönböztetés fogalma a következő:

9. § Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely a 8. §-ban meghatározott [védett] tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport volt, van vagy lenne.

Kevés fogodzót nyújt számunkra a törvény, talán ezt egy példán keresztül jobban meg lehetne világítani, amelyre egy magyar példát hozok az előző részben említett kéziratból, amelyet mi egyetemi jegyzetkéntforgatunk.

A magyar gyakorlatból – még az Ebktv. hatálybalépése előttről – a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának egyik esete hozható fel. A tiszaújvárosi önkormányzat rendeletet alkotott, amely szabálysértésnek minősítette a szemétgyűjtők tartalmának kiöntése és szétszórása mellett a szemét elvitelét, tehát a kukázást, guberálást is. Mivel a környék roma lakosságának jelentős része ilyen módon egészítette ki megélhetését, ez a látszólag semleges, mindenkire egyaránt vonatkozó rendelet, aránytalanul nagyobb mértékben sújtotta a helyi romákat, mint a nem romákat.[1]

Tehát egy látszólag semleges intézkedés, amely egy jogosan felmerülő igényt hivatott biztosítani, ám olyan eszközökkel, amelyek másokat valamilyen szempont alapján hátrányosan megkülönböztetne, noha van más megoldás is a probléma kezelésére.

Most pedig nézzük meg azt, hogy ki a sértett!

Korábbi írások:

• Mi a diszkrimináció – bevezetés
• Az egyenlő bánásmódról
  

Ajánló:

• Egyenlő Bánásmód Hatóság
• Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda
• Másság Alapítvány
• A hátrányos megkülönböztetés felismerése és kezelése – tankönyv a köztisztviselők továbbképzéséhez (pdf)
• 1998. évi XXVI. törvény
• 2003. évi CXXV. törvény

[1] Beszámoló a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről, 2000. január 1.–december 31. Országgyűlési Biztosok Hivatala, Budapest, 2001, 83–86. o.

Tehát mi a diszkrimináció – ez itt a kérdés. A fogalom megközelítése számos oldalról történhet. Lévén ez egy jogi blog, ezért ezt az oldalát érzem hangsúlyosabbnak (magánvéleményem, hogy a pszichológiai, szociológiai oldal is erős). A Másság Alapítvány szólaltatta meg a NEKI-t, akik – elsősorban a közvetlen – hátrányos megkülönböztetés, vagyis diszkrimináció fogalmát így határozzák meg:

Az egyenlő bánásmód követelményének megsértését a Helsinki Bizottság elnöke, Kádár András Kristóf, valamint Gyulavári Tamás hét esetet megkülönböztetve vizsgálja A magyar antidiszkriminációs jog vázlata c. egyetemi jegyzetben (nyomtatásban legjobb tudomásom szerint még nem jelent meg). Ezek szerint megkülönböztethetünk:

1. közvetlen hátrányos megkülönböztetést,
2. közvetett hátrányos megkülönböztetést,
3. zaklatást,
4. jogellenes elkülönítést (szegregáció),
5. megtorlást,
6. egyenlő bánásmód követelményének megsértésére adott utasítást,
7. illetve akadálymentesítési kötelezettség elmulasztását.

Az utolsó kettő dőlttel szedett pont közül a 6.-at azonban az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény ugyan nem nevesíti, de szerepel a törvényben. Nem így a 7. pont, amelyre a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény hívja fel a figyelmünket.

A következő részben folytatom az egyes pontok kivesézésével.

Korábbi írások:

• Az egyenlő bánásmódról
  

Ajánló:

• Egyenlő Bánásmód Hatóság
• Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda
• Másság Alapítvány
• A hátrányos megkülönböztetés felismerése és kezelése – tankönyv a köztisztviselők továbbképzéséhez (pdf)
• 1998. évi XXVI. törvény
• 2003. évi CXXV. törvény

Országunknak remek marketing, hogy nem törődünk embertársainkkal, nem vesszük figyelembe szubkultúrájukat, elnyomnánk, akár el is pusztítanánk őket. Mélyen gyökeredző előítéletek mérgezik a magyar emberek lelkét, és hogy erről ne vegyenek tudomást, intellektualizálják nézeteiket. Ún. tények mögé bújnak, ezekkel takaróznak, amelyek bár létezhetnek, értelmezésük mindenképpen sajátos szájízt hagy Magyarország – remélhetőleg – nagy részében.

Az EU és így a magyar állam sem nézi tétlenül ezt a fajta magatartást. Törvényekkel és ezek érvényesítéséhez rendelt aparátussal igyekeznek biztosítani mindenkinek az őt megillető jogokat, úgy mint az emberi méltósághoz való jog, a gyülekezés és szólás szabadságához való jogokat, az egyenlő bánásmódhoz fűződő egyéb tilalmakat és jogokat. Ilyen az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv), amelyhez felállítottak egy hatóságot is Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) néven.

Antidiszkriminációs ügyekkel sokfelé foglalkoznak az országban, de a Miskolci Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán is fogadják azokat, akik úgy érzik, hogy valamilyen hátrányos megkülönböztetés érte őket (ebben a projektben a Helsinki Bizottság kulcsszerepet játszik). E két Kar ingyenes jogsegélyszolgálatot lát el, amelynek során az ügyfelet az EBH előtt képviselik.

Hogy milyen ügyekkel is lehet fordulni az ELTE vagy ME ÁJK-hoz, arról a következő bejegyzésben fogok részletesebben beszámolni.

]]> http://jogicentrum.wordpress.com/2009/09/06/az-egyenlo-banasmodrol/feed/ 1 netbandita http://jogicentrum.wordpress.com/2009/09/02/mki-barati-kor-oszi-vitasorozata/ http://jogicentrum.wordpress.com/2009/09/02/mki-barati-kor-oszi-vitasorozata/#comments Wed, 02 Sep 2009 12:21:29 +0000 Orsós András http://jogicentrum.wordpress.com/?p=51 ]]> A Magyar Közigazgatási Intézet Baráti Kör közzétette az őszi szakmai vitasorozatának egyes előadásait, amelyre minden szakmabelit szívesen látnak. A kattintás után rögtön kiderül, hogy milyen vitákra, előadásokra is számíthatunk.

• 2009. szept. 7 (hétfő) 15.00: Kökényesi József – Az önkormányzati rendészet néhány kérdése (pdf)
• 2009. szept. 17 (csütörtök) 14.00: Gajduschek György – A “Run like a business” jelszó ideológiakritikája (Piaci hatékonyság, állami eredményesség az Új Közmenedzsmentben) (pdf)
• 2009 szept. 24 (csütörtök) 14.00: Perger Éva – Az EU támogatások felhasználásának intézményrendszere és a forrásfelhasználás hatékonysága, eredményessége (pdf)
• 2009 okt. 8 (csütörtök) 14.00: Szigeti Ernő – A körjegyzői rendszer térszerkezeti jellemzői (pdf)
• 2009 okt. 12 (hétfő) 13.00: Szente Zoltán – A bennfentes informátorok (whistleblowers) intézményének alkalmazási lehetőségei a magyar korrupcióellenes küzdelemben

Az előadások helyszíne: ECOSTAT KSK, 1025 Budapest, Margit krt. 85, II. emelet 203. szoba.

Jelentkezés: info [kukac] kozigkut [pont] hu